Politológus InterPress

Nem tudom megállni, hogy ne ejtsek szót ezen a fórumon arról, ami a melegfelvonuláson történt, és ami azóta folyamatosan zajlik. Véleményem szerint ezek az események gyönyörűen példázzák a magyar demokrácia hibáit. Először is a demokrácia és a demokratikus jogok túldimenzionálását, a magánérdek közérdekek elé helyezését és a felelősségpasszolgatás kultúráját.

.

      Hét óra volt. Pétert egyik kedvenc power triója ébresztette, előbb a zongora, a basszus, majd a dob. Halott ember zenéje volt, tele élettel. Kitörölte a kevés álommagot a szeméből, amit az elmúlt napok szórtak az orrnyerge tővébe, és útra kelt. Testéhez tapadó, fekete felsőt, teljes lábszárát látni engedő fekete kisnadrágot húzott, cipője sárga volt és kék.

       Futni készült, haza. A kovácstól. Előtte svéd acélt lovagolt meg, a legjobb forrásból. A száradó eső fényei, a hajnal illata, és az éneklő madarak el akarták hitetni vele, hogy álomországban jár, másfél tonnás, kék lovon. Éber volt. Nem hitt a madaraknak, nem hitt az esőnek. Paripáját kikötve ismerős alakot pillantott meg: egykoron a szomszéd vármegye tanonca volt, ma mégis a mi vármegyénk tutora. Fekete pólóinge hetykén takarta testét, kék farmer, barna hasított bőrcipőt viselt. Ébenfekete paripája épp akkor vonult el előtte. Gábor volt az. Hősünk megdöbbent, ám józansága okán hamar tudta a dolgát. Fejével biccentett a füléhez telefont tartó mester felé.

-Jó reggelt! - mondta a vonalra váró Gábor.

-Jó reggelt, Tanár Úr! Szerviz? - kérdezte Péter.

-Szerviz. És Önnek?

-Nekem is szerviz. Viszontlátásra! - köszönt el a tanonc.

-Viszontlátásra! - felelte Gábor.

Mindkettejük arcán barátságos, de kellően udvarias mosoly csillant. Gábor telefonja megkapta a vonalat, Péter folytatta küldetését. Helyzetét elemeze külső és belső mosást is kért. Útban haza a tűző nap, a vizes fű, és a súlyos lég nehezítette útját. Az utolsó szem álompor is kihullott szeméből. Nem. Nem is hullott, hanem a sós lé vitte el, tágasabb mezőkre. Sár volt, és bőre vize nehezedett testére. Külső és belső mosást kért.

Csütörtökön Bécsben jártunk Péter és Dorka (sic!). Egy hirtelen ötlettől vezérelve látogattunk ki a császárvárosba, átérezni az EB-érzést.

Szóval miért nem utáltam meg Bécset? A válasz nehezebb, mint első ránézésre tűnik, hisz’ minden adott volt hozzá. Mindenek előtt az időjárással nem volt szerencsénk. Bár mondhatnám azt is, hogy az időjárás igencsak kiba kiszúrt velünk. Persze az eső nem árthatott, mert kaptunk nagyon elegáns reklámzacskókat, amiken pont jó helyen volt lyuk (esőkabát?), így vagy 40ezer emberrel egyetemben a képen is látható nagyon divatos viseletben szurkoltunk.
A meccsről inkább nem is beszélnék. De közvetetten ez is egy nyomós érv a császárváros ellen.
Aztán ott van az éjszakázás, amelytől pár társunk annyira tartott, hogy inkább otthon maradt.

Azt hiszem a kontrák felsorolása után, mindenki biztosra vehetné, hogy többet be nem teszem a lábamat Bécsbe, de hát ott vannak a pro-k, melyekről illik pár szót ejtenem.
Először is kénytelen vagyok beismerni, hogy szép város ez a Vienna. Kár, hogy Ausztriában van. Szóval a város szépsége kompenzálta fájdalmaim egy részét. Mondjuk az eső okozta bosszúságot.
Ám mindez kevés lett volna kiváló útitársaim nélkül, akik feledtetni tudták velem minden bajomat (0-3!). Azt se tudom hol kezdjem a dicsőítést. Sicahiwapin szerzőtárs kiváló történelmi és topográfiai felkészültsége sokat segített a város megértésében, mindig tudta merre járunk, az épületek vágta az épületek funkcióját és stílusait. A legújabb youtube-üdvöske például ugye először szétszakította egyetlen lábbelijét, majd a segítőkész férfiúkat szóhoz sem engedve MacGyver-t megszégyenítő módon javította meg azt (az esőkabátjából kinyert madzaggal). Majd a legnehezebb időszakban, éjféltől hajnal háromig, óránként csuklott vagy 20 percet, de olyan mókásan, hogy lehetetlen volt depressziómmal nem felhagyni. Utoljára hagytam a talán legmeghatározóbbat: részese lehettem az utóbbi évek legszebb slágerfeldolgozásának CSP feat ABBA: Dancing Queen. Nagyon ütős muzsika, egyelőre sajnos nem sikerült digitalizált formában megszereznem, ha valakit érdekel, kérje személyesen az előadótól.

Összegezve az EFA nyilvánosságra hozatala utáni első programja kevés résztvevővel, rengeteg (na jó számos) nehezítő tényező mellett, ám kiváló hangulatban, nagy sikerrel zajlott le. Bízom a folytatásban.

Lassan elérkezve az első egyetemi tanévem végéhez sokat gondolkodtam azon, hogy vajon tanultam-e valamit ebben az évben. Jobban értem és máshogy látom-e a világot, mint amirok még nem jártam egyetemre, és ha igen, akkor ez mennyiben köszönhető a magyar felsőoktatásnak és mennyiben a saját egyedfejlődésemnek? Az egész gondolkodási folyamat konklúzióját most nem ismertetem, írásomnak csupán az a célja, hogy egy fontos dolgot kifejtsek, amit megértettem, és amiben az egyetem nagy segítségemre volt: ez a jogállamiság és a jogbiztonság elve. Amikor is pont abból a tárgyból készültem vizsgára, aminek többek között ez az elv , különböző elméleteivel együtt a kurikulumában szerepel, rájöttem, hogy az egyetemi tanár potenciálisan egy olyan „politikai intézmény” (tisztelet a kivételnek), ami nélkülözi a jogbiztonságot. feltevésem pedig azóta több ízben igazolást nyert. 

Miért van az, hogy amikor tele vagyok idővel és fölös energiával, akkor nem jut eszembe semmi, amiről írhatnék a blogra, ha viszont ki sem látszom a közgáz tankönyvekből, gyakorlatilag fél óránként jutnak eszembe a jobbnál jobb témák? Ezeket persze ilyenkor félre kell tenni a vizsga utánra, hogy de majd akkor mindent…És persze, amikor vége a vizsgának, a jó ötlet már nem olyan jó, a hihetetlenül önálló gondolat elcsépelt és különben is Stumpf András szokott ilyeneket írni, stb. Summa summárum a közgáz vizsga utáni napon megint azt vettem észre magamon, hogy ülök a fotelemben elaludt hajjal a tegnapi zoknimban, és várom, hogy képzeletbeli lepkehálómba beleakadjon valami hűdejó téma.  És csodák csodájára be is akadt a kicsike egy e-mail formájába:.

Kedves Adminisztráció!

A tegnapi vizsgajelentkezés kalandjain felbuzdulva ragadtam tollat klaviatúrát.

Svédországban a 2006-os választásokkal megszakadt a Szociáldemokrata Munkáspárt (SAP) 15 éves, de kisebb megszakításokkal gyakorlatilag a II. világháború óta tartó kormányzása. A vereség oka azonban nem az ötven év alatt kiépített svéd jóléti modellbe vetett bizalom gyengülése, hanem a jobboldali pártok politikai konvergenciája a szociáldemokratákhoz. A baloldal ellenzékét (a konzervatív Mérsékelt Pártot, a Centrum Pártot, a liberálisokat és a kereszténydemokratákat) tömörítő Szövetség Svédországért azzal kampányolt, hogy az SAP által kiépített rendszert jobban és hatékonyabban tudja képviselni, mint maga az SAP, és a modell kis változtatásaival versenyképesebbé tudja tenni az országot a globalizálódó világban. A politikai konvergencia azonban a szociáldemokraták és elemzők szerint csak látszat, és a jobboldali kormány hosszú távú célja a svéd jóléti modell leépítése és a svédek öngondoskodás és individualizmus irányába való terelése.

Aki nem akarja azt a hiú ábrándot kelteni, hogy minden nálunk végzett hallgatónak megfogja majd a kezét, és segíti az elhelyezkedésben, ugyanakkor mindent megtesz, hogy a diplomának valódi értéke legyen.
A politológus-oktatás helyzetéről, a politikusi és akadémiai szerep közti határról, a rendszerváltásról, a konzervativizmusról. Lánczi Andrással beszélgettünk...

             Várhatóan a napokban kerül a kormány elé  a génkezelt élelmiszerek ügye. Egy halvány sejtésünk szerint a húsz állandó olvasónk fele kormánytag, ezért fontosnak tartjuk, hogy foglalkozzunk a témával. Eddig hazánkban öt régi tagországgal egyetemben moratóium volt érvényben mindennemű genetikailag módosított szervezettel kapcsolatban, és ez várhatóan a jövőben sem fog változni. Kérdés csak az, hogy ez meddig maradhat így?

A mai magyar politikatudomány helyzetét borúsan látja (pedig szereti, ha süt a nap) de bízik benne, hogy az új generációval egy új szakasz kezdődhet. Szó esett még a szakmaiság kérdéséről, a médiáról és értékválasztásokról. Török Gáborral beszélgettünk....

          Négy nappal a népszavazás előtt én már kampánycsendet tartok, ezért úgy döntöttem, hogy vigyázó szememiet a nagybetűs Nyugatra vetem. Az USA választásról majd a kollegák írnak, jelen bejegyzés csak a Sósvíz innenső felétől a Lajtáig terjedő területet fedi le. Itt is zajlik az élet rendesen.

Miközben kis hazánkban mindenki arra pazarolja a drága idejét, hogy a közelgő népszavazással foglalkozik, a két oldal egyre irreálisabb kampányszlogeneken és egy  beszédből jól kiragadható és idézgethető mondatokon töri a fejét, a Napkeltében minden reggel egymást váltja Juhász Ferenc és Tarlós István, a magyar ember meg ezen izgatja magát, tőlünk délre éppen történik a történelem.

          Január 3-a óta az USA tagállamainak kétharmadában már lezajlottak a primary-k és a caucus-ok, a demokratáknál a verseny még nyílt, a republikánusoknál azonban biztossá látszik válni McCain pártbeli győzelme. Mi is történt az elmúlt 35 napban?

          Az egy hónapja zajló amerikai előválasztások legfontosabb állomása a szuperkeddnek nevezett mai forduló. A republikánusok 21, míg a demokraták 22 államban szavaznak, amely lefedi a szuperhatalom szavazóinak mintegy felét. Vízválasztó ez az esemény, de a végső jelölt személyének kiválasztására csak a republikánusoknál van esély. A történésekről igyekszünk részletesen, naprakészen beszámolni.

A következőkben a szerző a népszavazásokkal kapcsolatos gondolatmenetét szeretné a nagyközönséggel megosztani.

Már mind tudjuk, hogy ebben az éven a politikai napirend leghangsúlyosabb pontja a valamikor esedékes "szociális népszavazás" lesz. A Fidesz emígyen elkeresztelt három kérdésére már biztos, hogy választ adhatunk, de hogy csak ennyi szerepe lesz-e a választópolgárnak 2008-ban, nem tudni. Ugyanis tavaly mindenkit elkapott a népszavazási láz, ami az idei évre is átterjedt, sorban érkeznek a beadványok, signózó tollak sercegésétől lehet majd hangos az ország.

Mi történhetett? Fölébredt a nép? Kiderült, hogy van civil szféra? Vajon a közvetlen demokrácia lesz a gyógyír országunk minden nyavalyájára?

Olyan szép elképzelés, hogy az emberek majd jól a kezükbe veszik a sorsukat és kihagyva a csúnya politikusokat végre mindent úgy csinálnak, ahogy nekik jó. Annyira szép, hogy véleményem szerint egy tízmilliós lakosságú, unitárius, gyakorlatilag kétpárti rendszerű országban ahhoz is túl szép, hogy igaz legyen. Pláne egy olyan, fentiekben leírt paraméterekkel rendelkező országban, ahol a pártpreferencia olyan komoly megosztó erő, mint nálunk. Évente több száz népszavazási kezdeményezés érkezik be az OVB-hez, ezekből azonban országos szinten gyakorlatilag egyből sem lesz népszavazás, még akkor sem, ha a bizottság nem talál semmi kivetni valót egy kérdésben. Népszavazás azokból a kezdeményezésekből lesz, amelyeket politikai aktorok nyújtanak be, például pártok, akik biztosítani tudják az emberek mozgósításához szükséges nyilvánosságot és infrastruktúrát (gondolok én itt a lokális pártszervekre, önkéntesekre, pénzre). Tehát az országos szintű, megosztó kérdésekről az állampolgár már úgy értesül, hogy ahhoz az adott párt már csatolt egy választ is, megfelelő érvekkel. Nagy az esély tehát arra, hogy ilyen helyzetben igazából ne a feltett kérdésre válaszoljunk, hanem arra, hogy melyik táborhoz húz a szívünk, tehát gyakorlatilag egy újabb fórumon kijelöljük a vezetőinket, tehát nem is hisszük el igazából, hogy a döntéseket nekünk kéne meghoznunk, aktusunkal legitimációs eszközök leszünk csupán. Persze hasznos, hogy a civil szféra kicsit magára talál a politikában, de kétlem, hogy saját mozgósító erejük elég lesz újabb népszavazások kiharcolására, másrészt azt is kétlem, hogy a civil aktivistákat nem saját politikai preferenciájuk hajtaná, tehát egy ügy éredekében, és nem egy politikai tényező mellett vagy ellen kapmányolnának. Egész egyszerűen nem hiszem, hogy lehet úgy országos népszavazást tartani, hogy a választópolgárok logikusan, helyzetüket, mikro- és makrokörnyezetük érdekeit és lehetőségeit objektíven elemezve tudnának döntéseket hozni és a közvetlen demokrácia eszközével élve közvetlenül a saját fejükkel tudnának gondolkodni. A mai politikai valóságban egy népszavazással nem mi befolyásoljuk az elitet, hanem fordítva, és ez ugyan változtat majd valamit a politikai erőtérben, más lesz utána a világ, cseppet sem mondható a magyar civil emberek bölcs döntésének, sorsuk saját kezükbe vételének, pedig a közvetlen demokrácia igazából valami ilyesmiről szólna.

          Szasulja szerdai bejegyzése utáni eszmecserében felmerült Koszovó függetlenedésének kérdése is. A népek, népcsoportok vagy vallási felekezetek autonómiára vagy egy új ország megalapítására irányúló törekvései nemcsak a közvetlenül érintett állam(ok) polgárait osztja meg a többi politikai témánál erősebben, hanem a többi olyan felet is, ahol jelentős számú kisebbség/etnikai csoport él a (relatív) többség mellett. 

            A témában a hazai média természetesen a minket közvetlenül érintő erdélyi autonómiaelképzelésekről számol be a leggyakrabban, és (sajnos) sok esetben informálnak a Szlovákiában egyre általánosabbá váló magyarellenes megnyilvánulásokról is. Emellett az iraki háború kapcsán hallhatunk a siiták és szunniták közti véres akciókról, afrikai törzsi ellentétekről és az ezredforduló óta ismét lángoló izraeli-palesztín konfliktusról. Fontos azonban látni, hogy elszakadási szándékok újabban a világ békésebb, fejlettebb részein is meghatározó témái az adott országok politikai napirendjének. Arrafelé tárgyalásos úton, részletes menetrendet felvázolva és biztosítékokat is beépítve képzelik el a folyamatot, amelyet mindkét fél konszenzussal elfogad el. Ezeket szem előtt tartva furcsa és meglepő a lakoták december közepi lépése, mellyel az USA-val kötött szerződéseik visszavonását tartalmazó levelet küldtek el a szuperhatalom külügyminisztériumába (forrás: http://www.nol.hu/cikk/475679/). A cikk tévesen egyenlőségjelet tesz a sziúk és a lakoták közé. A lakoták a sziúk három etnikai divíziója közül a legnagyobb. Leghíresebb közülük a Kispál és a Borz által is megénekelt Ülő Bika és Vörös Felhő, illetve az egyik legnagyobb harcos, Szilaj Ló. A Nagy indiánkönyv lelkes olvasója J. F. Cooper elfogultsága miatt véres, "sziú kutyaként" ismerheti őket, akik fennmaradásukért akár a sápadtarcúakkal is szövetkeznek és elárulják a többi törzset. Ha megnézzük a történelmet láthatjuk, hogy mekkora tomahawk van az írók és költők kézében (mondjuk nem tényszerűségéért rajonganak sok-sok ezren az indiánregényekért). A sziúkhoz tartozó dakoták valóban kötöttek kereskedelmi egyezményeket, de korántsem ez volt a jellemző. A XIX. század közepén rezerervátumokba zárták őket, amelyek területe a mai napig folyamatosan változik a fehérek éppen aktuális szükséglete függvényében (kőolaj, fa, stb). Az első jelentősebb összecsapásra az 1862-es éhinséget követően került sor, mikoris egy kereskedő azzal küldte el az elégedetlen, alultáplált őslakosokat, hogy egyék a füvet vagy a saját sz****kat. Ennek eredményeként a nyáron farmereket támadtak meg, öltek meg, és fosztottak ki, amelynek a novemberben és decemberben hozott halálos ítéletek kihérdetései vetettek végett. 600 dakota kivégzését az amerikai történelem legnagyobb tömeggyilkosságának tartják mind a mai napig. Az egy évtizednyi csend után kitört Vörös Felhő vezette háború a inián győzelemmel zárult, megszerezve Powder River Country feletti ellenőrzést. Feket Domb háborúja után a szomorú végű Sebesült Térd-i események (a fehérek a rezervátumba toloncolás közben 150 férfit, nőt és gyereket lőttek le, 1890) a sziúk beletörődtek sorsukba. Most azonban egy új, független államot akarnak létrehozni Észak és Déldakota, Wyoming, Nebraska és Montana területén, saját útlevéllel és külföldi képviseletekkel. A cél érdekében jogilag el tudják lehetetleníteni az ingatlanok adás-vételét, ami megnehezítheti az ásványkincsek kiaknázását.

         Sajnos azóta csend van az ügy menetéről a médáiban. Se a  BBC, se a New York Times oldalán nem találtam információkat arról, vajon válaszolt a külügyminisztérium az indiánoknak, és azok vajon éltek-e a kezükben lévő jogi eszközökkel. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy az 1990-es átalakulásokat követően sokan úgy vélték, hogy vége a történelemnek, a határok állandósága mellett az építkezés korszaka köszönt be, de máig vannak olyan sebek, melyek begyógyítása nélkül csak nehezen lehet békésen és bizalommal élni egymás mellett. 

         Az osztrák néppártiak és szociáldemokraták egy éve kötött megegyezése nyomán nyugati szomszédunknál újra nagykoalíció alakult. A főként oktatási és szociális kérdések megoldását és átszervezését, valamint a menekültjoggal kapcsolatos viták rendezését zászlajára tűző kormány megítélése vitatott mind az elemzők, mind a lakosság körében.

    Milyen újságot lapozol föl, ha kedvenc tanárodról szeretnél olvasni? Heti Válasz? Népszabadság? Politikatudományi Szemle? Nem! A válasz: ELLE!!!!!!!!

http://www.elle.hu/article.php?id=1657.

Élvezzétek!

Pace!!!