A mai magyar politikatudomány helyzetét borúsan látja (pedig szereti, ha süt a nap) de bízik benne, hogy az új generációval egy új szakasz kezdődhet. Szó esett még a szakmaiság kérdéséről, a médiáról és értékválasztásokról. Török Gáborral beszélgettünk....

  

   

BLOG: Első kérdésünk az lenne, amivel ön is fogadott minket a vizsgán: miért lett politológus?

TG: (hosszú csend) Pontosan nem tudom megmondani miért, hiszen az idő megszépíti a dolgokat. Ilyenkor azt szoktam mondani az ismert magyar filmre utalva, hogy én ahhoz a Moszkva téri generációhoz tartozom, amely ’89-ben érettségizett. A középiskolában a történelem érdekelt, és 89-ben kiderült, hogy nem csak a múlt, hanem a jelen is izgalmas lehet.  Különösen, ha nem egy poshadó diktatúráról van szó, hanem egy rendszerváltó országról, és akkor rájöttem, hogy engem alapvetően a jelenkor története fog érdekelni, onnantól meg már csak egy lépés volt, hogy az egyetemen a történelem szak mellé felvegyem az akkor ott, elsőként az ELTE bölcsészkarán induló politikaelmélet szakot. Egy idő után világossá vált, hogy a XIX. sz-i balkáni problematikánál, ami addig például komolyan érdekelt, izgalmasabb a jelenkor politika-története.

BLOG: Tehát a történelmet már csak úgy mellékesen elvégezte?

TG: Ez azért nem így van, az ember nem tudja az egyetem alatt, hogy pontosan mi lesz utána. Párhuzamosan jártam a két szakra, a történelmet fél évvel hamarabb fejeztem be, mint a politikaelméletet. Akkor persze én nem tudtam, hogy politológus leszek. Egyszer csak kiderült, hogy van egy tanársegédi állás itt, az akkor még Közgazdaságtudományi Egyetemen, és az akkori professzorom beajánlott, hogy jöjjek ide egy interjúra. Átjöttem Ágh Attilához egy beszélgetésre, aki akkor – miután még nem volt meg a diplomám sem -   hivatalosan adminisztrátornak vett fel először, ha jól emlékszem.  Tehát 1997 ősze óta itt vagyok, s nagyjából így lettem politológus.

BLOG: Miért vállalta el ezt az adminisztrátori állást, mi motiválta az oktatói pályán?

TG: Az hozzátartozik a kérdéshez, hogy én már az ELTE-n, mint demonstrátor tanítottam, mert új tanszék  lévén szükség volt a „szakmai lyukak” betöltésére. Úgyhogy érdekelt a tanítás, és már ott belerázódtam. De ez nem egy tudatos dolog volt, egyszerűen „történelmileg így alakult”.

BLOG: TDK-zott is…

TG: Hajajj, nagy TDK-zó voltam, háromszor is indultam országos TDK versenyen, fokozatosan javuló eredményekkel. Először különdíjas lettem, de hát az amolyan futottak még kategória, aztán lettem 4. és ha jól emlékszem pont 97-ben első helyezést sikerült elérnem.

BLOG: Mi volt ennek a dolgozatnak a témája?

TG: Az egyetem alatt valami furcsa dolog miatt a skandináv politikai rendszerek kezdtek el érdekelni, tehát abból írtam különböző dolgozatokat, az egyik részlete meg is jelent akkor a Politikatudományi Szemlében. És a skandináv tematika magával hozta a jóléti állam kérdését, így ezt a TDK-dolgozatot a jóléti állam problematikájából írtam. Vicces, de az egyik meglehetősen szigorú opponense ennek a dolgozatnak Gallai Sándor tanár úr volt (erről majd megkérdezzük őt is – a szerk.), aki „szemét módon” az 50 pontból körülbelül csak 41-et adott rá, de szerencsére ezzel sem tudta elgáncsolni, hogy megnyerjem az országos versenyt. Mondjuk közel volt hozzá, de nem sikerült neki. 

BLOG: Azt nyilatkozta, hogy a gimnáziumban rossz tanuló volt, megváltozott ez az egyetemre?

TG: Hát igazából csak relatíve voltam rossz tanuló; a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, ahová jártam, egy erős iskolának számítottt, bent volt az országos tízben. De az első év végén, egy elég hajtós osztályban valóban az utolsó előtti voltam. Ez tulajdonképpen már a középiskolában elkezdett megváltozni, amikor 3.-tól olyan történelem tanárunk lett, aki érdekesebbé tudta tenni a tárgyat. Onnantól elkezdett döbbenetes módon érdekelni a történelem, és ez más tárgyakat is felhúzott egy kicsit.

Az egyetemen meg kis túlzással csak olyannal foglalkoztunk, ami érdekelt, így aztán  nem is volt nagyon más jegyem, mint 5-ös. Kitüntetéses diplomával végeztem történelemből és politikaelméletből is, ami azt jelenti, hogy az összes szigorlat, az államvizsga és egyebek  5-ös volt. Politikaelmélet szakon talán nem is volt más jegyem. Ez azért nem az én nagyszerűségemet, hanem a képzés számonkérésének az erősségét is mutatta. Azóta sem vagyok híve annak, hogy az osztályzás kizárólag kétfokozatú legyen, mert akkor nem lehet különbséget tenni jó és jobb között.

BLOG: Több dologgal is foglalkozik: tanít, sajtóban elemez és kutat is. Jelenleg milyen témában teszi ezt?

TG: Hosszú ideig a jóléti államos projekttel foglalkoztam. Utána, hogy idekerültem a közgázra, valami olyat kerestem, ami könnyeben hozzáférhető, jobban kutatható Magyarországon, és van benne empíria. Az volt a tapasztalatom akkor, a 90-es évek közepén, hogy a magyar politikatudomány egyik nagy problémája az, hogy szinte teljes mértékben hiányzik belőle az adatkereső és adatelemző rész. A „nagy kijelentések” gyakran nem voltak igazolhatóak eredeti kutatások alapján, erős volt az elméleti orientáció és akkor még különösen nagyon gyenge a gyakorlati – sajnos akkor még nem ismertem Karácsony Gergelyt például (hozzá is megyünk- a szerk.). Kitaláltam, hogy engem a politikai napirend kérdése fog érdekelni. 1999-től 2006-ig ezzel foglalkoztatam, ebből írtam a doktori disszertációmat is. Ma már csak az időnkénti  adatfelvétel és adatelemzés szintjén töltöm ezzel az időmet.

Próbálok új témákat keresni, az elmúlt 1-1,5 évben politikai stratégiákkal foglalkozó könyveket olvasgattam. Azt csinálom, hogy az Amazon-on – talán ennyi reklámot meg lehet ejteni a neten – keresztül rendelek könyveket, és olvasgatom őket, aztán hátha lesz valami belőle. De most olyan erős, meghatározó kutatási fázisban nem vagyok, azt azonban fontosnak tartom, hogy rendszeresen olvassak, meg érdekel is.

BLOG: Az említett empirikusság a magyar politológiai életben változott?

TG: Szerintem jelentősen megerősödött, különösen az új generációnak, meg annak köszönhetően, hogy vannak olyan tanárok – mint Karácsony tanár úr (tényleg menni kell majd – a szerk.) – akik képesek olyan dolgokat megtanítani, amit mi még nem tanulhattunk meg. Nekünk is volt kutatás-módszertani óránk, de gyakorlatilag semmit sem tanultunk meg belőle, tehát az embernek magának kellett az alapokat elsajátítani. Jönnek olyanok, akik egészen fantasztikusak  ezen a téren. Hogy említsek  egy példát: a tavalyi TDK-n indult Kozma Viktória olyan alapos statisztikai-módszertani ismeretekkel rendelkező dolgozatot írt, amit a Politikatudományi Szemle mostani számában le is hoztak. Olyan kompetenciákkal rendelkezik ezeken a területeken, hogy nagyon nehéz volt még opponenst is találni, vagyis valakit, aki értő módon tudja ezt elolvasni. Szerintem nagy változás előtt áll a magyar politikatudomány, vagy éppen abban van, és ez az új generációnak köszönhető.

BLOG: Örülünk, hogy szóba hozta az új generációt. Mi a véleménye az új képzési rendszerről?

TG: Kettős a véleményem: egyrészt szerintem a mostani hallgatóink sokkal jobbak, mint a korábbi időszakban politikatudományt így vagy úgy hallgató diákok. Tehát óriási lehetőséget látok abban, hogy most végre olyan emberanyaggal dolgozhatunk, akik bármilyen más szakterületen is megállnák a helyüket. Nem a futottak még mezőnye jön ma már politológiára, hanem sokan a legjobb középiskolai hallgatók közül, ami hihetetlen módon megnövelte a lehetőségeket, illetve az oktatók számára is kihívást jelentenek, ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni. A régi módon szerintem már nem lehet oktatni. Ebben a tekintetben hatalmas előrelépést tettünk.

Ugyanakkor ott van az, hogy az ember már előre sajnálja a hallgatók közel 2/3adát, hogy szegényekből mi lesz. Tehát van egy óriási verseny, ami nagyon jó, nagyszerű hallgatók vannak, csak azt gondolom, hogy a többség persze nem fog tudni érvényesülni. Az, hogy ők hogyan fogják tudni megtalálni a pályájukat, az nekem személyesen gondot okoz. Tehát, hogy olyan embereket is képzünk, méghozzá tömegesen, akiket nem hogy tárt kapuk várnának, hanem kétséges, hogy egyáltalán el tudnak-e valahol helyezkedni. Az ELTE-ről vannak ilyen tapasztalataim, mert ott már vannak kifutó évfolyamok, hogy telefonos ügyfélszolgálatokon dolgoznak végzett politológusok, ami nem egy jó politológus életpálya. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy van ebben a dologban fantázia. Az innen kimenőkön fog múlni az, hogy sikerül-e megteremteni annak az igényét, hogy olyan helyeken is politológusokat alkalmazzanak, ahol most még nem. Ambivalens vagyok ebben a tekintetben, mert azt látom, hogy hihetetlen lehetőségek vannak Önökben. Aki ma jó ezen a pályán, az el tud helyezkedni. Viszont nem lehet mindenki annyira jó, és komoly kétségem van, hogy velük mi lesz, és hogy fognak tudni elhelyezkedni. 

BLOG: Milyen lehetőséget lát a kitörésre? TDK-n szerepelni, esetleg a tanulmányi eredményekben kitűnni (6os átlag – a szerk.)...

TG: Szerintem az nagyon rosszul csinálja a dolgát, aki azt gondolja, hogy az egyetem alatt neki csak az a feladata, hogy a vizsgára megtanulja a minimum mennyiséget. Sokkal nehezebb így  állást keresni a diploma megszerzése után. Azt gondolom, és saját tapasztalataim is ezt mutatják, hogy itt nem protekcióra van szükség ahhoz, hogy az ember akár a potenciálisan legjobb állásokat is meg tudja szerezni, hanem egyszerűen csakfolyamatosan keresni kell a lehetőségeket. Már elsőtől kezdve érdemes ráállni egy témára, vagy akár többre is, érdemes kutatni, érdemes különböző formákban a politikáról beszélni, akár egyesületet szervezni, politikusokkal találkozni, bekerülni a véráramba. Az úgyis kiderül, hogy valaki kutatónak vagy oktatónak lesz alkalmas, inkább a politika közelében kíván dolgozni, inkább elemző vénája van, vagy inkább a sajtóhoz megy el dolgozni… Annyi a pálya, amit be lehet futni, csak az késő már, ha az ember akkor kezd el gondolkozni, amikor végre a kezében van a diploma.

BLOG: A politológust, szokták politikai elemzőnek is hívni, ennek ellenére nincs olyan kötelező óra, ami az elemzéssel foglalkozna.

TG: Ezt jótól kérdezi…

BLOG: Kitől kellene megkérdezni?

TG: Elsősorban intézetigazgatónkat, Lánczi András tanár úrat kell megkérdezni (megkérdezzük – a szerk.), hogy a tárgyak milyen szinten, hogyan és miért ott helyezkednek el. Azért azt szeretném jelezni, hogy a politológia és a politikai elemzés nem ugyanaz. Előbbi tudomány, utóbbi inkább szakma. Az egyetemen értelemszerűen az a koncepció, hogy az elméleti képzés legyen erős.

Számomra nagyon fontos ez a politikai elemzés kurzus, mert úgy gondolom, hogy a hallgatók jelentős része ebben fantáziát lát, és ezzel tudna is valamit kezdeni, hogyha már az egyetem alatt képet kapna erről. Sajnos nekünk sem volt az egyetemen semmilyen politikai elemző óránk, ezért saját tapasztalatomból is n jobbnak tartanám, hogyha ez mint kötelező óra szerepelne a politológusok számára. Jó lenne továbbá, ha még több gyakorlat-orientált kurzus lenne a tanagyagban, tehát sokkal több olyan, ami a hallgatókat is munkára készteti. Az oktatást alapvetően át kell alakítani. Erasmuson járt hallgatóink mesélik, hogy a nyugati egyetemek politológia képzésein gyakorlatilag hiányzik a frontális oktatás, tehát amikor a tanár kiáll és elmondja az okosságot, hanem a hallgatók rá vannak kényszerítve, hogy saját maguk, egyedül vagy csapatban dolgozzanak. Mindent meg fogok tenni, hogy ez nálunk is erősödjön. Mi még az előző rendszerben szocializálódtunk, a bölcsészkaron szinte nem volt olyan óra, ahol bármit kellett volna csinálni a félév során, vagy ha volt, abból legfeljebb annyi következett,hogy időnként el kellett menni a dög meleg Széchenyi Könyvtárba, olvasni a sok okosságot. Mindkét módszernek megvan a helye, csak vegyesen kellene alkalmazni.

BLOG: Lépjünk tovább a médiához. Hogyan lesz valakiből a médiában rendszeresen szereplő, hogy a mostanság divatos kifejezéssel éljek „sztárpolitológus”?

TG: Azt nem tudom, hogyan lesz valakiből, azt tudom elmondani, hogy én hogyan kerültem be a nyilvánosságba. Amikor idekerültem az egyetemre, akkor amiket irogattam, arra az idősebb generációból néhányan felfigyelhettek.  Akkor még a média-politológus szerepet a ”rendszerváltó” politológus-generáció töltötte be, tehát Kéri, Lengyel, Csizmadia stb. A médiának megnövekedett az igénye, különösen a kereskedelmi televíziók miatt, és hogy ne mindig csak ugyanazok legyen, hanem néha új arcok is, értelemszerűen ezek az idősebbek, a tanárok, néha a volt diákjaikat is elküldték egy-egy ilyen szereplésre.  Így kerültem be én is: egyszer az akkori TV3 kijött ide az egyetemre, és kellett nekik mondani 2 mondatot, már nem is emlékszem, hogy miről. Ők aztán kitalálták azt, miután jól sikerült ez az interjú, és végig tudtam mondani 2 mondatot értelmesen, hogy 98-ban a választás napján nem egy ismert sztárpolitológust hívnak be a stúdióba, hanem egy teljesen ismeretlent, így 98-ban ott ültem bent a TV3-ban a választási műsorban. Az tragédia volt egyébként, arra emlékszem, hogy kigondoltam a mondatokat előre, hogy mit fogok mondani, és a felénél elfelejtettem, hogy minek kellene következnie, tehát szörnyű emlékeim vannak róla, de a dolog így kezdődött. S miután az, hogy a médiában ki képes megszólalni, az nem elsősorban attól függ, hogy ő milyen jó szakember, hanem ez egy ettől független adottság. Vagy van, vagy nincs, tehát valaki vagy le tudja redukálni, össze tudja foglalni a mondanivalóját vagy nem. De ez nem mond semmit arról, hogy neki milyen más képességei vannak. Nekem szerencsére úgy tűnik, hogy ebben van tehetségem, vagy legalábbis képességem, ha tehetségem nem is. Így a tv elkezdett foglalkoztatni, más csatornák is meghívtak, 2002-ben már a TV2-ben voltam a választási műsorban, 2006-ban meg az MTV-ben. Beindult a dolog.

Hozzá kell még tennem, hogy egy idő után elég unalmassá tud válni, különösen a pár mondatos kommentár, a 2006-os önkormányzati választások után ezért el is határoztam, hogy kipróbálom milyen nélküle. 2006 októberétől 2007 augusztusáig nem is voltam a tv-ben direkt azért, mert érdemes egy kicsit pihentetni ezt a fajta tevékenységet. Szerintem ez az egyik legnagyobb veszélye az ifjú politológus generációnak, hogy úgy lesznek médiapolitológusok, hogy közben nincs meg a politikatudományi, politika-elemzői komptenciájuk. Szerintem az kifejezetten ártalmas, ha valaki többet beszél, mint olvas.

BLOG: Említette az előbb, hogy 2 mondatban kellett elmondania a választ a kérdésre. Sokszor ezért is szokták kritizálni a szakmát, hogy úgy kell elmondani bonyolult összefüggéseket, hogy mindenki megértse. Lát ebből kiutat, hogy lesz igény esetleg mélyrehatóbb elemzésekre?

TG: Ezt nem a televíziótól kell várni. A tv az egy ilyen műfaj, így működik, értelemszerűen soha nem lesz olyan, hogy egy részletekbe menő, mély szakpolitikai elemzés, vagy egy hosszadalmasabb szakértői fejtegetés komoly nézettséget érjen el.  Ez nem azt jelenti, hogy ennek nincs meg a helye. Aki igényesebb politikai elemzésre vágyik, az megtalálja ennek a lehetőségét. Támadni azt, hogy politológusok a tv-ben nyilatkoznak,  teljesen felesleges és értelmetlen, az ember azt csinál a szabadidejében, amit akar. Attól én se jobb se rosszabb politológus nem vagyok, hogy a televízióban nyilatkozom. Ha ugyanebben az időben teniszeznék, amit szintén szoktam tenni, attól se lennék se jobb, se rosszabb politológus. Önmagában tehát a tv nem tesz politológussá, de nem is vesz el abból, hogy az legyen az ember. Más kérdés, hogy ha valaki ezt már egyszer vállalja, akkor érdemest ezt jól csinálni,  vagy legalábbis szakmailag tisztességesen. Ez az a minimum, amit el lehet várni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az sem mindig sikerül,. Szerintem a politikatudomány problémája nem a média, én ezt álproblematikának tartom.

BLOG: Akkor hol látja a valódi problémákat?

TG: Ott, hogy nálunk nincs igazi politikatudomány. Ez persze erős íálltás, de az amit itt politológiának nevezünk, nagyon gyakran kimerül az egyéb műfajokban, amelyek nem szervesen tartoznak hozzá. Nem jelennek meg kellő számban színvonalas, tudományos igényű írások, a magyar politikatudomány alig kapcsolódik a nemzetközi politikatudomány vérkeringésébe, elvétve akadnak olyan szerzőink, akik nemzetközileg is ismertek lennének. Az amit politikatudománynak hívunk, nem működik jól. Jól működik már a PR és a marketing, ezekben már vannak változások. Működnek az egyéb, alapvetően a politikatudományból kinövő szakmák, mint például a politikai elemzés. Egyébként én alapvetően inkább politikai elemzőnek gondolom magam, mint politikatudósnak. Ezek tehát működnek, de maga az, amit politikatudománynak hívunk, még nem igazán.

BLOG: Ez csak Magyarországon van így vagy máshol is lát hasonló jeleket?

TG: Burkina Faso rendszerét nem ismerem, tehát lehet, hogy vannak még ilyen problémák. Kelet-Közép Európára van még némi kitekintésem, de ez sem jelentős, ezért inkább erről nem nyilatkozom. Mondjuk, ha az Amazonon-on beütjük, hogy political science, akkor látjuk, hogy ennek van egy tudományos iparága, ami működik, naponta, hetente, havonta jönnek ki újabb és újabb publikációk, amelyek olykor valóban tudományos teljesítményeket tartalmaznak. Magyarországon itt még nem tartunk.

BLOG: Arról beszéltünk, hogy a politológusoknak és a politológiának alacsony a presztizse. Ez a már említett, csak a médiában megjelenő tevékenység miatt van?

TG: Az tény, hogy alacsony volt, de szerintem már nem állja meg az a helyét, hogy alacsony lenne a presztizse. Nem vagyok meggyőződve, hogy a média-politológia rontana a helyzeten. Inkább azt mondanám, hogy a politikának nagyon alacsony a presztizse, és miután a politikatudomány, a politológia, a politikai elemzés közel áll a tárgyához, ezért ez nagyrészt rá is vetül. Más kérdés, hogy én szakmai problémákat látok, de azt nem tapasztalom, hogy leköpdösnének az utcán, mert az, amihez tartozom, az rosszul működne. A közvélemény megítélése még jobb is, mint amilyen valójában. Én ezt az alacsony presztizst már hallgatói szinten sem érzékelem. A 90-es években a Közgázon az ment el politológia szakirányra, akit már tényleg sehova nem vettek volna fel, vagy mert annyira hülye volt, vagy annyira rossz jegyei voltak. Vagy – ilyen is akadt azért! – mert tényleg annyira érdekelte. Ma már nem ez a helyzet. Nézzék meg a jelentkezéseket, majdnem ugyanolyan magas pontszámmal lehet idejönni, mint közgazdásznak vagy jogásznak. Szerintem a presztizse megemelkedett a tárgynak. Kérdés, hogy szakmailag is igazolható-e ez az emelkedés. Önökön múlik, hogy mi lesz ebből a tudományból vagy ebből a területből. Az új generáción múlik, hogy azt fogják-e mondani: " a politológusnak mindenről van vélemény, de semmihez sem ért" vagy azt, hogy ez egy olyan képzettség, amellyel sok helyen hasznos dolgokat lehet végezni.

BLOG: A politológia alacsony presztízsét csak történelmi tényezőkben látja?

TG: A tárgy jellegében látom; abban, hogy amivel foglalkozik, annak a presztizse nagyon alacsony Magyarországon. Egy diktatúra után vagyunk, a politikával való foglalkozás egy diktatúrában nem létezik, ezért ez egy friss tudományterület, nem világos, nem egyértelmű szabályrendszerekkel és szerepmintákkal. Gondolják el! Mi olyanoktól tanultunk, akik maguk nem tanulhattak politológiát. Teljesen más a helyzet, mint egy olyan országban, ahol száz évre visszamenőleg van egy politikatudományi műveltség. Nálunk ez nem létezett. A politikatudomány hazai nagyjai mind valamelyik más társtudomány-terület felől jönnek, sok mindent elsajátítva már a nemzetközi politikatudományból, de mégsem olyanok, akiket már szintén ugyanebben a logikában tanítottak volna; tehát van egy óriási elmaradásunk. Biztos vagyok abban, hogy egy újabb generáció mindig sokkal jobb és erősebb lesz. Én már nem tudok Önökkel versenyezn, az biztos, ha Önök is belépnek a pályára, mert az Önök indulóhelyzete eleve sokkal jobb. Ebben van egy jelentős fejlődés, változás,.

BLOG: Meg lehet-e maradni függetlennek ma Magyarországon?

TG: Szerintem olyan nincs, hogy független. Szoktam mondani, hogy az ember független az óvodában volt utoljára, mert aki elkezd gondolkodni a világról, az értelemszerűen értékválasztásokkal szembesül, fel kell tennie magának bizonyos kérdéseket, és akkor elköteleződik bizonyos értékek mentén. Én soha ne gondoltam magamról, hogy független lennék, mert tudok választani - mégha időnként nehezen is - politikai értékek között, és ezek egyértelműen valamilyen irányba terelik az embert. A politikában nem lehet az ember  független. Aki politikáról gondolkozik, normák között választ, és értékek, irányok, akár személyek felé is elköteleződik. Az más kérdés, hogy ez hogyan hat az ember tudományos és/vagy szakmi munkájára. Attól még, mert az embernek vannak politikai preferenciái pártok vagy értékek iránt, attól még törekedhet az objektivitásra tudományos és/vagy szakmai munkájában. Attól még, hogy én azt szeretem, ha süt a nap, de azt tapasztalom az előző napi kutatásom során, hogy esett az eső, akkor nem tudom azt mondani, hogy sütött a nap. Sőt, akár prognózisszerűen: ha látom, hogy holnap esni fog az eső, akkor nem fogom azt mondani, hogy sütni fog a nap. Ez a kulcskérdés. Nem a függetlenséget erőltetném, hanem a szakmaiságot, a szakmai tisztességet, a hozzáértést. Szerintem nem a függetlenség hiányzik a magyar politológiából. Amivel problémák vannak, hogy nagyon gyakran az egyébként normális politikai szimpátiák felülírják a szakmai és/vagy tudományos tisztességet, logikát. Olyan helyeken jellenek meg politikai elkötelezettségek, ahol nincs semmilyen helyük. Ha valamilyen kutatást akarok elvégezni, akkor értelemszerűen befolyásolnak az értékeim, hiszen már a fogalomhasználatban is megjelennek, de azért én még törekedhetek, ha nem is az objektivitásra, hanem a szakmai tisztességre. Nincs olyan, hogy neutrális ember. Én sem gondolom, hogy neutrális lennék, de törekedhetek arra, hogy az 1+1 az kettő legyen, és a 2x2 az négy. És az nem lehet öt! Még ha az ötöt szeretem, az négy, mert vannak szabályok ebben a tudományban/szakmában is.

BLOG: Van egy felvidéki szaktársunk, aki ha magyar állampolgár lenne, nem menne el  szavazni, mert nem akar a rosszak közül választani. Ha valaki mégis élni akar az állampolgári jogaival, mit tegyen?

TG: Az is az állampolgári joggal való élés. A nem-döntés is döntés, a nem-szavazás is szavazás, az ideológiamentesség is ideológia. Ezzel érdemes tisztában lenni. Ha az ember azt mondja, hogy nem vesz részt a szavazásban, az is egy politikai döntés, az sem egy független álláspont. "Nem választok ezek közül" vagy "nem veszek részt a népszavazáson, mert..." is politikai prefernciákat megfogalmazó döntés: politikán kívüli állapot nem létezik. Azt csak gondolja az ember, hogy nem hozott döntést , de azzal, hogy nem hozott döntést, azzal is döntést hozott. Ha egy választáson nagyon sok az érvénytelen szavazat, mert az emberek odafirkálnak ezt-azt a szavazólapra, annak azért komoly üzenetértéke van

BLOG: És Ön mi alapján dönt?

TG: A politikai preferenciáim alapjám. Ezt fontos elválasztani: amikor az ember választó, akkor az nem szakmai kérdés. A politológus egy ugyanolyan választó, mint Mari néni és Pista bácsi, ezért nincs is szakmai álláspont abban, hogy kire kell szavazni. Ilyen nem létezik. Ezt nem lehet mérlegelni tudományos és/vagy szakmai alapon. A megismerést igen, a cselekvést nem. A döntéskor a saját preferenciáimhoz hasonlítom a pártok programját, és azt, amit elhiszek abból, hogy mit fognak tenni. Nem vagyok biztos szavazó, soha nem is voltam, sajnos. Nehéz azonosulnom bármelyik politikai párttal, de azért próbálkozom. Választóként azt hiszem sokkal kevésbé vagyok következetes, mint szakmailag. 

BLOG: A népszavazás során szakmai vagy politikai kérdésben dönt a választó?

TG: A mostani népszavazás kérdései szakpolitikai kérdések, amelyeknek persze vannak szakmai alapjai. Az én felfogásom szerint azonban a politikatudomány nem állapíthatja meg, hogy helyes-e valami vagy sem. Ott véget ér a politikatudomány és a politikai elemzés, hogy megismerjük a világot. A világ alakítása és változtatása politikai kérdés, aki erre vágyik, menjen politikusnak.  Nem mondhatom meg politológusként senkinek, hogy kire kell szavazni vagy hogyan kell dönteni. Kivétel a nagymamám volt, aki mindig megkérdezte, hogy kire kell szavazni, de egyébként más relációban ezt nem tenném meg.

BLOG: Végezetül egy nem túl idevágó kérdés. Kint volt decemberben az El Clásico-n, Barcelonában. Kinek szurkolt?

TG: A Barcelonának drukkoltam és alapvetően a Barcelonának is szoktam a spanyol bajnokságban, de a mérkőzésen döbbenetes volt látni, hogy a Real Madrid milyen baromi jó. A Real „szakmailag” simán lemosta a Barcelonát, így a végén már szomorú lettem volna, ha a Barca kiegyenlít, mert az igazságtalan lett volna. Annyira jó volt a Real. Tényleg.

Készítette: Szasulja és SicaHiWapin