A következőkben a szerző a népszavazásokkal kapcsolatos gondolatmenetét szeretné a nagyközönséggel megosztani.

Már mind tudjuk, hogy ebben az éven a politikai napirend leghangsúlyosabb pontja a valamikor esedékes "szociális népszavazás" lesz. A Fidesz emígyen elkeresztelt három kérdésére már biztos, hogy választ adhatunk, de hogy csak ennyi szerepe lesz-e a választópolgárnak 2008-ban, nem tudni. Ugyanis tavaly mindenkit elkapott a népszavazási láz, ami az idei évre is átterjedt, sorban érkeznek a beadványok, signózó tollak sercegésétől lehet majd hangos az ország.

Mi történhetett? Fölébredt a nép? Kiderült, hogy van civil szféra? Vajon a közvetlen demokrácia lesz a gyógyír országunk minden nyavalyájára?

Olyan szép elképzelés, hogy az emberek majd jól a kezükbe veszik a sorsukat és kihagyva a csúnya politikusokat végre mindent úgy csinálnak, ahogy nekik jó. Annyira szép, hogy véleményem szerint egy tízmilliós lakosságú, unitárius, gyakorlatilag kétpárti rendszerű országban ahhoz is túl szép, hogy igaz legyen. Pláne egy olyan, fentiekben leírt paraméterekkel rendelkező országban, ahol a pártpreferencia olyan komoly megosztó erő, mint nálunk. Évente több száz népszavazási kezdeményezés érkezik be az OVB-hez, ezekből azonban országos szinten gyakorlatilag egyből sem lesz népszavazás, még akkor sem, ha a bizottság nem talál semmi kivetni valót egy kérdésben. Népszavazás azokból a kezdeményezésekből lesz, amelyeket politikai aktorok nyújtanak be, például pártok, akik biztosítani tudják az emberek mozgósításához szükséges nyilvánosságot és infrastruktúrát (gondolok én itt a lokális pártszervekre, önkéntesekre, pénzre). Tehát az országos szintű, megosztó kérdésekről az állampolgár már úgy értesül, hogy ahhoz az adott párt már csatolt egy választ is, megfelelő érvekkel. Nagy az esély tehát arra, hogy ilyen helyzetben igazából ne a feltett kérdésre válaszoljunk, hanem arra, hogy melyik táborhoz húz a szívünk, tehát gyakorlatilag egy újabb fórumon kijelöljük a vezetőinket, tehát nem is hisszük el igazából, hogy a döntéseket nekünk kéne meghoznunk, aktusunkal legitimációs eszközök leszünk csupán. Persze hasznos, hogy a civil szféra kicsit magára talál a politikában, de kétlem, hogy saját mozgósító erejük elég lesz újabb népszavazások kiharcolására, másrészt azt is kétlem, hogy a civil aktivistákat nem saját politikai preferenciájuk hajtaná, tehát egy ügy éredekében, és nem egy politikai tényező mellett vagy ellen kapmányolnának. Egész egyszerűen nem hiszem, hogy lehet úgy országos népszavazást tartani, hogy a választópolgárok logikusan, helyzetüket, mikro- és makrokörnyezetük érdekeit és lehetőségeit objektíven elemezve tudnának döntéseket hozni és a közvetlen demokrácia eszközével élve közvetlenül a saját fejükkel tudnának gondolkodni. A mai politikai valóságban egy népszavazással nem mi befolyásoljuk az elitet, hanem fordítva, és ez ugyan változtat majd valamit a politikai erőtérben, más lesz utána a világ, cseppet sem mondható a magyar civil emberek bölcs döntésének, sorsuk saját kezükbe vételének, pedig a közvetlen demokrácia igazából valami ilyesmiről szólna.