Hét óra volt. Pétert egyik kedvenc power triója ébresztette, előbb a zongora, a basszus, majd a dob. Halott ember zenéje volt, tele élettel. Kitörölte a kevés álommagot a szeméből, amit az elmúlt napok szórtak az orrnyerge tővébe, és útra kelt. Testéhez tapadó, fekete felsőt, teljes lábszárát látni engedő fekete kisnadrágot húzott, cipője sárga volt és kék.
Futni készült, haza. A kovácstól. Előtte svéd acélt lovagolt meg, a legjobb forrásból. A száradó eső fényei, a hajnal illata, és az éneklő madarak el akarták hitetni vele, hogy álomországban jár, másfél tonnás, kék lovon. Éber volt. Nem hitt a madaraknak, nem hitt az esőnek. Paripáját kikötve ismerős alakot pillantott meg: egykoron a szomszéd vármegye tanonca volt, ma mégis a mi vármegyénk tutora. Fekete pólóinge hetykén takarta testét, kék farmer, barna hasított bőrcipőt viselt. Ébenfekete paripája épp akkor vonult el előtte. Gábor volt az. Hősünk megdöbbent, ám józansága okán hamar tudta a dolgát. Fejével biccentett a füléhez telefont tartó mester felé.
-Jó reggelt! - mondta a vonalra váró Gábor.
-Jó reggelt, Tanár Úr! Szerviz? - kérdezte Péter.
-Szerviz. És Önnek?
-Nekem is szerviz. Viszontlátásra! - köszönt el a tanonc.
-Viszontlátásra! - felelte Gábor.
Mindkettejük arcán barátságos, de kellően udvarias mosoly csillant. Gábor telefonja megkapta a vonalat, Péter folytatta küldetését. Helyzetét elemeze külső és belső mosást is kért. Útban haza a tűző nap, a vizes fű, és a súlyos lég nehezítette útját. Az utolsó szem álompor is kihullott szeméből. Nem. Nem is hullott, hanem a sós lé vitte el, tágasabb mezőkre. Sár volt, és bőre vize nehezedett testére. Külső és belső mosást kért.
Utolsó kommentek