Aktualitások a Közel-Keleten – Béke és demokrácia Egyiptomban
---
Tisztelt Egyetemi Polgárok!
A Nemzetközi Tanulmányok Intézet szeretettel várja az érdeklődőket az alábbi előadásra:
Egypt's Perspective for Peace and Democracy in the Middle East
Előadó: Wafaa Bassim, egyiptomi külügyminiszter helyettes
Időpont: június 10. kedd, 14,00
Helyszín: Főépület, 2001-es előadó
Üdvözlettel,
Rostoványi Zsolt
intézetvezető, dékán
Hát ez fantasztikus! Pont erre vágytam öt nap reménytelen mikro/makro tanulás után. Zuhany, ruha, jegyzetfüzet, irány a suli. Ugyan a közel-kelet nem tartozik a közvetlen érdeklődési körömhöz, és egy ideje szkeptikus is vagyok aktív politikusok előadásaival kapcsolatban, de végül is nincs minden nap a Közgázon az egyiptomi külügyminiszter-helyettes, és per pillanat ez tökéletesen kielégíti azt a kényszeremet, hogy valami értelmeset csináljak tanulás helyett.
A 2001-es előadó egy nagyon hivatalosnak tűnő tárgyalóterem, hatalmas, ovális tömörfa asztallal, rajta konferencia-mikrofonokkal, körben a rektorok portréival. Ebben a teremben ülve vártuk az előadót kb. húszan. Úgy tíz perccel kettő után belépett a terembe Rostoványi tanár úr pár arab úr és egy hölgy társaságában, utóbbi rögtön helyet is foglalt az „asztalfőn”, őszinte csodálkozásomra (ne haragudjék meg rám senki, én is meglepődöm néha, mennyire befolyásolnak a sztereotípiáim).
A Tanár Úr bemutatása közben kedvesen mosolygott, majd kifejtette, mennyire szeret egyetemisták között lenni, és hogy neki is azok voltak a legszebb évek. Ezután tartott egy kiábrándítóan rövid és felületes előadást, úgy húsz percben, és válaszolt pár kérdésre, szintén húsz percben. A program mindkét részében Egyiptom külpolitikájáról, a közel-keleti rendezésben játszott szerepéről valamint az egyiptomi demokráciáról beszélt, ám minderről annyira sekélyesen és semmitmondóan, hogy kénytelen voltam kicsit utánanézni a dolgoknak, főleg az utolsó témának.
Előadását Bassim asszony az országában történő alkotmányos, gazdasági és politikai fejlődés ecsetelésével kezdte, ám erre inkább később térek ki részletesebben. Kezdjük inkább a külpolitikával!
Egyiptom több nemzetközi szervezetnek is a tagja, így az ENSZ-nek, az Afrika Uniónak , az Iszlám Konferenciának és az Arab Ligának, amelyet Kairóban alapítottak 1946-ban, székhelye is itt volt és főtitkára hagyományosan egy egyiptomi politikus volt egészen 1979-ig. Ekkor ugyanis változás történt az egyiptomi külpolitikában, és az akkor elnök Anwar Sadat békeszerződést írt alá Izraellel. Emiatt Egyiptomot kizárták a ligából (1989-ig), amelynek székhelye azóta Tuniszban van. (Ennél azonban komolyabb következménye is volt a békeszerződésnek, Sadat-ot ugyanis emiatt a lépése miatt 1981-ben iszlamista merénylők agyonlőtték). A békekötés óta gyakorlatilag minden szomszédjával jó, de legalábbis békés viszonya van, és a közel-keleti rendezésben az Egyesült Államok komoly szövetségese.
Bassim asszony a térség legnagyobb problémájának a palesztin kérdést jelölte meg, és nagyon fontosnak tartja azt, hogy mielőbb megszülessen egy önálló palesztin állam, erre azonban Izrael nem mutat hajlandóságot. Egyiptom törekszik mind az izraeli-palesztin tárgyalások előremozdítására valamint a palesztin egység megteremtésére. Üdvözölte a szír-izraeli tárgyalások újrakezdését kezdését, de figyelmeztetett, hogy a béke csak a palesztin állam létrehozásával biztosítható (persze kérdés, hogy azzal biztosítható-e, de haladjunk lépésről lépésre). Szintén pozitív fejlemény a térségben, hogy Libanonban 18 hónap után rendeződni látszik a helyzet, a parlamenti többség és a Hezbollah által vezetett ellenzék megállapodott az államfő személyében (Michel Szulejman addigi főparancsnokban) és abban az arányban, amiben a többség, az ellenzék és az elnök minisztereket jelölhet a kormányba (16-11-3), és „ha Allah is úgy akarja” , Libanon ismét az a békés, multikulturális ország lehet, mint volt valaha. Iránnal kapcsolatban két problémát említett, mind a kettő olyan, ami komoly faktor a térség instabilitásában. Az egyik természetesen az atomprogram, amiről Bassim asszony azt mondta, lehet, hogy békés a program, de valószínűleg Iránnak (ha nem is a közeljövőben) de szándékában áll atomfegyver gyártása. Azt pedig, hogy a térségben egy országnak nukleáris fegyvere legyen nem szabad engedni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Izraelt sem ártana ellenőrizni ebből a szempontból, rá ugyanis ugyanaz vonatkozik, mint Iránra. A perzsa országgal kapcsolatos másik aggasztó tényező a muzulmán országok siíta-szunnita tengelyen való megosztása. Az, hogy Irán ezzel hátráltatja Irak stabilitását és próbál minél nagyobb befolyást szerezni a térségben kifejezetten aggasztja Egyiptomot. Iránt tehát „irritáló” tényezőnek nevezte a térségben, amelyet meg kell fékezni, ám erre a diplomata a tárgyalást látja alkalmas eszköznek.
Arra a kérdésre, hogy miként vesz részt Egyiptom az iraki és afgán rendezésben az előadó azt válaszolta, országa nem gazdag, de segít, ahogy tud. A legnagyobb segítség, amit Egyiptom nyújthat, az rendőrök, igazságügyi és államigazgatási valamint egészségügyi szakemberek képzése. Egyiptomban nemcsak iraki és afgán, de afrikai és a posztszovjet államokbeli szakemberek tréningezését is végzik, amit a külügyminisztérium két erre a célra elkülönített alapjából finanszíroznak. Ezen kívül nemrég tartottak Kairóban egy gazdasági konferenciát , amelynek célja az volt, hogy befektetőket vonzzanak a háború által sújtott térségekbe. Hangsúlyozta azonban, hogy Egyiptom egyetlen embert sem küld a háborús övezetbe azóta, hogy 2005-ben az iraki követet, Ihab al-Sherif-et terroristák túszul ejtették, majd kivégezték. Sajnálatos módon csak emítés esett az élelmiszer-válságról, az, hogy az tök rossz, és az év végi Afrika Csúcson tárgyalni fognak a kérdésről.
Egyiptom és a demokrácia kapcsolatáról: Bassim azzal kezdete az előadását, hogy Egyiptom volt az első állam a világon, az első bürokráciával, kormánnyal (?), szervezett és tudományos alapon irányított munkavégzéssel. A következő időszak, amit megemlített az 1952 utáni évek (a Nasser uralmával, sajátos szocialista-szerű rendszerrel, pánarab törekvésekkel, Izrael elleni háborúkkal és az el nem kötelezett országok mozgalmával fémjelzett időszak) amióta is, ahogy ő fogalmazott, Egyiptom példát mutat a térség országainak függtlenségből és országvezetésből. A ’70-es évek óta az ország komoly alkotmányos-politikai és gazdasági változásokon esik át folyamatosan, ahogy a privatizálásokkal a gazdaság a kapitalizmus felé, a politikai rendszer pedig a többpártrendszer bevezetésével a demokrácia felé közelít. Bassim asszony nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok folyamatosan kritizálja Egyiptomot és általában az arab országokat, hogy nem eléggé demokratikusak. Szerinte a demokrácia nem csak egyféle lehet és minden országnak alkalmaznia kell a demokráciát a saját adottságaira, Egyiptomban pedig pontosan ez történik, olyan demokratikus rendszert építenek ki az alkotmány folyamatos módosítgatásával, ami az egyiptomi embereknek a legjobban megfelel. Kiemelte a nők helyzetét, hogy gyakorlatilag a munkaerőpiac minden szintjén jó arányban képviseltetik magukat, a kormányzatban és a magánszférában egyaránt, sőt, az egyetemisták és egyetemi tanárok fele nő. Egyedül a törvényhozásban vannak kevesen, annak mindkét házában összesen 10%-ban, amit szégyenletesnek nevezett, de azt mondta, az egyiptomi nőket nagyon nehéz mobilizálni. Hasonló problémát nevezett meg a fiatalokkal kapcsolatban, miszerint a fiatalok elvannak magukban, csinálják, amihez kedvük van, de cseppet sem érdeklődnek a poitikai iránt, se a (borzasztó rég óta) kormányzó Nemzeti Demokrata Párt, sem az ellenzéki pártok nem tudják őket mobilizálni, ami nagy baj, mert a 77milliós lakosság majdnem fele 20 év alatti, így azonban nincs politikai utánpótlás. Még egy dolgot említett, a pártrendszer szekuralizáltságát. Egyiptomban tilos vallási, vagy más olyan alapon pártot alapítani, amely a társadalom megosztására vagy megosztottságára épít, de egy ilyen párt nem is lehet szalonképes, hiszen Egyiptomban hagyományosan jól megél egymás mellett a muzulmán többség és a keresztény kisebbség. Körülbelül ennyit mondott a miniszter-helyettes asszony, majd megköszönte és távozott.
Nos, Egyiptomban tényleg 1923 óta, amikor is elfogadták az első írott alkotmányt, folyamatosan módosítgatják azt, és abba tényleg folyamatosan kerülnek be európai szemmel demokratikusnak nevezhető elemek. Legutóbb például 2005-ben az elnök Hosni Mubarak indítványára módosították az alaptörvényt, amibe így bekerült az, hogy az elnököt több jelölt közül a polgárok választják, szemben az addigi gyakorlattal, ti. hogy az elnököt a parlament jelölje és válassza meg. A posztért végül a még abban az évben megrendezett választásokon kilenc jelölt szállt síkra, akik közül Mubarak került ki győztesen elvíve a szavazatok 88%-át. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a kormány befolyása alá tartozó médiában gyakorlatilag csak a regnáló elnök kapott lehetőséget a kampányolásra, a többi jelöltnek mindössze 19 napja volt szavazókat gyűjteni és a második legesélyesebb jelöltet, bizonyos Ayman Nour-t kevéssel az elnökválasztás előtt okirat-hamisításért letartóztatták. Nour végül óvadék ellenében szabadlábon kampányolhatott, ám a választások után elítélték és börtönbe zárták. Ezt kritizálta az Egyesült Államok, pontosabban Condoleezza Rice személyesen. Ami a szekurális pártrendszert illeti: az elnökválasztás napjára az ellenzék hatalémas tömegtüntetést szervezett Kairóban, a Muszlim Tetvériség nevű , pártként betiltott iszlamista mozgalom vezetésével. A Testvériség bojkottot is hirdetett, aminek meg volt az eredménye, szavazásra jogosultak mindössze egyötöde járult az urnákhoz. Nem úgy a kicsit később megrendezett országgyűlési választásokon, amikor a Népgyűlésben a helyek egyötödét egyéni képviselőként indult Testvériség-tagok foglalták el. Tehát azért igény volna… A Muszlim Testvériség hihetetlen népszerűségnek örvend, főleg a fiatalok körében, akiket Bassim asszony elmondása alapján sehogy sem tudnak rávenni a politikai részvételre.
2006-ban a bírószövettség támogatásával bírva két bíró tüntetést szervezett a további politikai reformok eléréséért, és hogy a választásokat a bírói testület felügyelhesse, ugyanis az elmúlt év választásain nyilvánvaló csalások történtek. A tüntetéshez több szervezet is csatlakozott, emberi jogi szervezetektől az iszlamistákig, a tüntetést azonban rohamrendőrök és civil ruhás belbiztonságiak feloszlatták, több száz tüntetőt pedig börtönbe zártak. Tudni kell, hogy Egyiptomban hivatalosan 1981-óta, a fentebb említett elnök elleni merénylet óta folyamatosan szükségállapot van érvényben, aminek értelmében mindenfajta tüntetés tilos, és bárkit határozatlan ideig előzetes letartóztatásban tarthatnak. Ez tehát a demokrácia, ami az egyiptomi embereknek megfelel. Ugyanakkor több cikkben is felhívják a figyelmet arra, hogy attól függetlenül, hogy ilyen dolgok előfordulnak, az alkotmánymódosítások hosszú távon igenis változásokat hozhatnak. Például biztosan megszűnik a gyakorlat, ami 1952 óta érvényben van, miszerint az elnök előre kinevezi utódját. Persze Mubaraknak is van egy jelöltje, fia Gammal, ám neki már választásokat kell nyernie a posztért. A választások pedig, az elemzők reményei szerint, idővel tényleg tiszták lesznek, hiszen még szükségállapotban sem lehet semmibe venni a bírói kar követeléseit.
Végül mindenki megkapta, amit akart: megtisztelte egyetemünket egy neves diplomata, az elmondhatta meséjét békéről meg demokráciáról, én meg már harmadik napja tanulás helyett cikkeket olvasgatok a neten, amik e dolgozat alapjául szolgáltak. Most viszont már sajnos semmilyen miniszter, elnök vagy nagykövet nem ment meg attól, hogy nekiálljak a társadalomstatisztikának.
Utolsó kommentek